"Jól tudod, hogy az élet sohasem olyan, mint amilyennek szeretnénk. Úgy van ez, mint a balettban. Felugrasz spiccre, csinálsz egy arabeszket, és egyszer csak bumm, már lent is vagy. Az élet is ilyen. Hirtelen valami ledönt a lábadról, magad sem tudod hogyan. Meg kell tanulnod, hogy nincs más választásunk, mint újra felugrani. Lehet, hogy megint orra buksz, de újra és újra meg kell próbálnod. Ilyen az élet. Van, aki többet esik, van, aki kevesebbet. A döntő az, hogy az a bizonyos első bukás ne legyen halálos zuhanás, hogy az illetőnek maradjon ereje megrázni magát és összeszorított fogakkal újra megpróbálni." 

Lehet újra el kéne olvasnom ezt a könyvet. Te jó ég, mennyit sírtam rajta. Már megint csak bővült az "elolvasandók" feliratú képzeletbeli listám. Remek, nem volt rajta elég tétel... :)

Tudom, hogy nem szabad ezeken töprengeni, hiszen a múltat nem tudjuk megváltoztatni, de néha... olyan különös belegondolni, hogy mi lett volna, ha. Jelen esetben én most általános iskola hetedik - nyolcadik osztályába mentem vissza, amikor azt hittem nem sok hiányzik ahhoz, hogy kárt tegyek magamban. Miért? Mert bántottak, rettenetesen sokat. Néha tettel és elég gyakran szóban. Azért, mert külsőre nem vagyok egy átlagosnak nevezhető, főként a testalkatom miatt (picit molettebb vagyok). Ha elég sokáig gondolkodom azon, hogy milyen voltam tizenhárom - tizennégy évesen szinte azonnal hallom azokat a mondatokat, amiknek köszönhetően órákon át sírtam és végül megfenyegettem a szüleimet, hogyha nem vesznek ki abból az iskolából, akkor én bizony megszököm otthonról. Nem vettek ki és nem szöktem meg. De, aki azt hiszi, hogy ezzel megúsztam... 
A mai napig rémesen szégyenlős és önbizalom hiányos egyén vagyok. Olyan szinten, hogy van amikor a barátaim előtt kezdek el dadogni és remegni, mert egyszerűen félek mások véleményétől. Ha nevetnek, esetleg sugdolóznak a közelemben, az első gondolat, ami megfogalmazódik a kobakomban az az, hogy talán én vagyok a téma. Még most sem tudom teljesen feldolgozni, ha a barátaim közül valaki azt mondja, szeret engem. Mindig csak arra tudok gondolni, mennyi mindent vágtak már a fejemhez. Tudom, hogy mások véleményével nem kell foglalkozni, de mit tehettem volna, amikor egész nap azt hallgattam nem vagyok elég jó? 
Ha ezek nem történnek meg velem, vajon milyen lennék most? Vezetnék - e blogot, írnék - e naplót? Kiforrott egyéniségem lenne? Talán több barátom is lenne és nem lennék ennyire visszahúzódó? Vajon akkor is dráma tagozatra jelentkeztem volna...? Nem tudom és soha nem is fogom megtudni. Kevés dolgot bánok az életemben, de azt nagyon is bánom, hogy nem húztam be valamelyik csesztetőmnek. És nem vagyok az erőszak híve.

Ritkán jegyzem meg az álmaimat, de ez.... Ez akkora őrültség, hogy még meg sem kellett erőltetnem magam, hogy megjegyezzem. Most ezt írnám le, mert szomorúbb napokon érdemes lesz majd visszaolvasnom, mert ezen az álmon biztos jókat fogok majd derülni. 

Úgy láttam az álmomat, mintha egy film lenne... Mármint láttam, ahogyan a neten böngészek, felmegyek minden egyes kedvenc oldalamra egytől - egyig. Még hozzászólásokat is írok (mint néha napján) és örül a fejem, hogy nem vagyok egyedül a gondolataimmal. Aztán felmegyek katie egyik oldalára, a Lucy Hale-lel foglalkozóra és látom, hogy írt egy rövidke bejegyzést, hogy mivel sokakat nem érdekel Lucy, ezért bezárja az oldalt. Nagyon szomorú lettem, aztán írtam neki (vagy csak akartam?), hogy én szívesen átveszem tőle az oldalt, ameddig meg nem jön újra a kedve hozzá, mert nekem Lucy a kedvenc színésznőm a PLL-ből. Aztán itt jött egy olyan felismerésem, hogy ez csak álom, mert nem is Lucy a kedvencem, hanem Ashley Benson. :D 
Aztán itt még nincs vége, ó, nehogy azt higgyétek. Katie nyitott egy blogot vagy egy személyes oldalt, már nem emlékszem, de kitettem oldalra a kedvencek közé. Mármint, persze, csak álmomban. Aztán bejött a szobámba édesapám és azt mondotta, hogy keressem meg a húgomat. Ekkor jött nekem az álombeli sugallat, hogy biztos csak a szomszéd kisfiúval(!) játszik, mert szerelmes belé. Átmegyek a szomszédba és mit látok, ki netezik a húgommal? Ed Sheeran! Oké, már ennyi bőven elég lett volna, hogy felébredjek, de én nem tettem. Ed rám nézett és valami ilyesmit kérdezett tőlem, hogy: nem szeretnéd megsimogatni Dagit? Én meg csak bámultam rá, mert fingom sem volt arról, hogy ki az a dagi. Végül megjelent egy vörös szőrű cica, valami olyasmi, mint amilyen Hermionénak van a Harry Potter filmekben. Megsimogattam Dagit, közben Ed elment a konyhába, hogy hozzon nekem sört és neki álltunk sörözgetni, közben a húgom tovább netezgetett Ed gépén (most hatalmas késztetést érzek, hogy beírjak egy "ikszdét", de erős maradok). 
Sörözgettünk, hosszú, hoszzú időn át, aztán egyszer elhagyja ez a mondat a számat: Jázmin néztél már buszt, hogy melyikkel menjünk suliba? A húgom persze azt mondta, hogy nem nézett, mire Ed előkapta a telefonját és felajánlotta, hogy megnézi mikor megy legközelebb a gimnáziumom felé járat. Mire én meg figyelmeztettem, hogy de úgy nézzen buszt, hogy nekem még le kell zuhanyoznom és hajat kell mosnom, mert még aznap nem tettem meg. Mire Ed megszólal, hogy vizes a hajam és árad belőlem a sampon illata tehát biztosan megtettem. Ekkor felállt és azt mondta, hogy kövessem és elindult a ház végébe én meg követtem. Rohadt nagy ház volt, mert vagy nyolc szobányit biztos hátra mentünk. Mire hátraértünk előkapta a gitárját és elénekeltük ketten a Popular songot - amit eredetileg Mika és Ariana Grande énekel és azt mondja: jelentkeznünk kéne egy tehetségkutatóba. Közben, a valóságban ritka szar hangom van (megint előtört belőlem az "ikszdézhetnék"). 
És valahol itt lett vége ennek a rém fura álomnak. Tulajdonképpen azért nem értem, mert szoktam hírességekkel álmodni, persze, hát én is ember vagyok, de nem azt álmodom, hogy a szomszédjaim, meg ilyenek. Meg aztán mi volt ez a katie blogot nyit dolog? Sose álmodok meg ilyen webes híreket, max annyi, hogy álmomban frissítem a honlapjaimat. :D

Már "csak" két hónap van hátra a nyári szünidőből és lehet, hogy nagyjából kivégeztem a tennivalókos listámat, amit itt ti is olvashattok, de a fontosabb, amit nagyjából fejben tárolok, az még hátra van. Most úgy nagyjából bepötyögném, hogy mi az, ami még rám vár, mert anélkül nem tudom elkezdeni az iskolát. 

Fejleszteni az angol tudásomat 
Mivel jövőre nem leszek angol faktos ezért magamnak kell néhány óra angolozást beiktatni, ennek érdekében rám vár az angol nyelvű New Moon és Pinocchio is. Plusz folyamatosan fordítok interjúkat, sorozatokat és eredeti nyelven nézem a kedvenc sorozataimat (Pretty Little Liars, Supernatural, The Big Bang Theory... stb.). 

Listát írni olvasmányok terén 
Mivel évközben az érettségire való felkészülés miatt nem sok időm lesz olvasásra, pontosan össze kell állítanom, hogy milyen könyveket szeretnék elolvasni tanévközben, nincs mese. 

Spórolni, hogy tudjak szórakozni 
Nem, nem bulizásról van szó. Színház bérletet szeretnék majd venni szeptemberben és ehhez az kell, hogy minden forintot félre tegyek, amit csak kapok - ami elég ritkán történik meg a nyáron, a szüleim inkább évközben adnak zsebpénzt. 

Gyakorolni a francia olvasást 
Mivel a francia tanárom azt mondta, hogy következő évben csak azokat engedi át, akik tudnak franciául olvasni, ezért kénytelen vagyok ezt is gyakorolni. Isten nem ver bottal, nem, tényleg nem, csak ezzel az átkozott francia nyelvvel...

Tovább tanulási szempontok 
Ezt még össze kell állítanom, mert elég sok minden érdekel és szinte mindenre nyitott vagyok, így nem lesz könnyű főiskolát vagy egyetemet néznem magamnak. Egyelőre azt tudom, hogy jó lenne magyart tanulni továbbra is és hogy szeretnék svéd nyelviskolába beiratkozni a gimnázium végeztével. Konkrét kis tervek, nem igaz? :)

Éreztétek már azt, hogy bármennyire is szeretnétek előrébb jutni egy bizonyos dologban sehogy sem akar sikerülni? Hát én most így vagyok az olvasással. Rengeteget olvasok és szándékomban áll minnél tudatosabban kiválasztani az olvasnivalóimat, hogy az a javamat is szolgálja, ne csak a szórakozásomat, de valahogy úgy érzem, minél több könyvet tudhatok le, annál több lesz a listán. A héten például hármat fejeztem be, ráadásul olvasok éppen és legalább tíz került fel arra a képzeletbeli listámra. Sosem lesz vége és sosem tudok majd betelni az olvasással. Normális ez? Persze, hogy nem, hisz rólam van szó. Már majdnem el is felejtettétek, igaz? :D 

Tegnap mivel nagyon sokan beszéltek körülöttem a buszon nem tudtam olvasni, így inkább zenét hallgattam és gondolkodtam. Persze, nem olyan világmegváltó gondolatok voltak ezek, de elhintettek néhány maradandó magvacskát a kobakomban. Azon járt az agyam, hogy vajon tudják - e a körülöttem élők, hogy minden mozdulatok, kimondott és kimondatlan szavuk inspirál, hogy imádom már csak a vadidegeneket is nézni, megfigyelni, hogy hogyan mozognak, viselkednek. Vajon más is annyira figyel - e meg engem, mint én a többi embert... Talán vannak olyan emberek, akiket én inspiráltam és így sorolhatnám. Ha én megihlettem valakit bármivel kapcsolatban, vajon mivel tettem? A bárgyú vigyorommal, a hangos esetleg már - már hisztérikus zokogásommal... Sosem lehet tudni, mikor lel rá az ihlet valakire. Valamint azt sem, hogy minek köszönheti azt. Bármi is legyen most ennek a bejegyzésnek a lényege, én mindenkinek köszönök mindent, mert mindennel ötletet adtok nekem. Ha írtok azért, ha nem, akkor azért. Minden leütött vagy le nem ütött karakter számít. Legalábbis nekem. 

Hijnye, mily csodás, pompázatos gondolat ütötte fel az én észemet. Mivel rengeteg könyvet kaptam és szándékomban áll őket még a nyáron elolvasni valamint tudjátok nagyon jól, hogy imádok honlapokat szerkeszteni, gondoltam összekötném a kellemeseket és a hasznosokat és készítenék egy portált, ahová könyvekről írnék, nektek. Persze, ha igény van rá. Mondjuk, ha nem a válasz, lehet hogy még úgy is megcsinálom, mert hihetetlenül szeretnék bejegyzéseket írni a kedvenc könyveimről. Tehát hazudjatok a chatbe és jön a könyves oldalam. :) 

UPDATE: Már el is készítettem. Akit érdekelne, annak itt is van >> books & coffee

Tegnap rengeteg mindent kihúzhattam végre a listámról, ugyanis be kellett utaznom a városba, kisebb - nagyobb ügyeket elintézni és persze végre sort keríthettem egy kis vásárlásra is. Elég sikeresnek bizonyultam eme ügyben, mert az összes megspórolt pénzem el is ment erre. Mondjuk, elég volt belépnem az antikváriumba, ott már a felét elköltöttem. De lássuk akkor, hogy mikre is költöttem ezúttal: 

• Charlaine Harris: Inni és élni hagyni antikvárium
• Charlaine Harris: Holtak klubja antikvárium
• Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései Alexandra
• Egy sötét rózsaszín rúzs Avon
• Három körömlakk franciamanikűrhöz DM
• Egy szemhéjtus DM
• Egy pillangós fülbevaló Rossmann
• Egy Eiffel tornyos fülbevaló Rossmann 

És tegnap mivel nem tudtam sokáig aludni elkészítettem a True Blood hatodik évadának, második részéhez a magyar feliratot. Nyolc órán át szórakáztam vele, így is rengeteg hiba van benne és a felirat ráégetését a videóra még bele sem számoltam. Ezentúl istenként fogok tekinteni mindenkire, aki rendszeresen feliratozik (mondjuk amúgy se arról vagyok híres, hogy nem becsülöm meg más munkáját). Tiszteljétek ti is őket! :)

Emlékszem. Rengeteg mindenre, amikre most valami miatt jó érzés visszagondolni. Talán azért, mert ezzel eltudom hitetni magammal, hogy sose felejtem el ezeket és lehet, hogy így is lesz. Ahogyan eszembe jutnak a legkisebb apróságok is, mosolyogni kezdek és könnyek gyűlnek a szemembe. Mindenre emlékszem. A citromos fagyit szeretted, én a vaníliásat és sose értettem, hogy miért szereted azt, ha savanyú. De mindig mondtad, ebben van a legkevesebb cukor, tehát cukorbetegeknek ezt kell enniük. Hajnalban keltél rendszeresen, hogy ameddig én alszom te elrendezd a kis csirkéket az udvarban és mikor végre felkeltem együtt mentünk a kertbe. Amikor ott segítettem neked, nem mindig tettem azt, amivel előrébb juthattál volna, volt amikor pici virágokat gyomláltam ki, mert azt hittem dudva. Te mégis megköszönted a segítségemet és azt mondtad, nélkülem nem tudtad volna elrendezni a növényeket. Utána mentünk és összeszedtük a tojásokat. Lehet, sőt biztos, hogy egyet - kettőt eltörtem útközben, de te mégis mindig megdicsértél. Melletted valahogy mindig fontosnak éreztem magam. Néha elmentünk és órákon át meséltél nekem, hogy milyen volt régen a falu, milyen volt a családod. Tudod, hiányzik, hogy ennyit mesélsz nekem. Hiányzol. Kevés embert ismerek, akiknél becsülöm, hogy vallásosak, de te ilyen voltál. Nem számított, hogy tél vagy nyár az adott évszak, te felcsatoltad a műlábadat és végig ott voltál a misén. Az is eszembe jut néha, hogy mindig elfordítottam a fejem, sosem tudtam végig nézni, ahogyan beadod magadnak az inzulint. Mama főztjére mindig azt mondtad, a legjobb az egész világon. Mindig hagytad, hogy ostorral kergessem a kakasokat az udvarban és akkor sem kiabaltál velem, amikor a kutyát véletlenül kiengedtem a tyúkolba és két csirke is oda lett. Sosem kiabáltál velem. Aztán már nem kellett egész nyarakat nálatok töltenem, nagy lettem és anyáék azt mondták, most már ne menjek hozzátok olyan hosszú időre, már csak a terhetekre lennék. Most bánom a legjobban, hogy tavaly nyáron nem mentem el hozzátok, ahogyan ígértem. Akkor még lehetett volna, de én inkább dráma táborba mentem az osztálytársaimmal. Velük még ma is beszélhetek, veled már nem. Látod? Én ezt mind elmondanám neked, ha lehetne, csak azért, hogy tudd, ezek mind eszembe jutottak, miközben a fehér rózsát be kellett dobnom a sírba. Talán ezek a megismételhetetlen emlékek örökre megmaradnak ilyen élénknek és csak remélni tudom, hogy tényleg így lesz. Szeretlek.

Most épp megpróbálom összeszedni gondolatban, hogy mik történtek idén, kivel milyen lett a kapcsolatom és a többi... Valahogy így juthatott eszembe néhány mondata a színháztörténet tanárunknak, amikor arról beszéltünk, mikor lesz jó egy dráma. Ő ezt mondta - idézem: "Attól lesz egy dráma igaza dráma, ha vannak benne nem letargikus részek is. Legyen az például humor vagy egy kis akció." Erről pedig rögtön az jutott eszembe, hogy ott a padban ülve, félálomban, vajon hányan asszociáltunk ebből a saját életünkre? (Zárójelesen megjegyezném én alig várom, hogy valaki készítsen egy vígjátékot, amiben a családom főszerepet játszik. De tényleg. Mindenki röhögne, tuti kasszasiker lenne. :))