|
Eleonora vagyok, legalábbis itt, ezen a számomra szent helyen. Nem is olyan régen töltöttem be a tizennyolcadik életévemet, bár ez a viselkedésemen nem annyira látszik. Jelenleg Szabolcs megyében lógatom a lábam, de ez annyira nem lényeges, legalábbis nekem nem az. Dráma tagozatos vagyok nem is olyan messze a lakóhelyemtől (három éven át kollégista életmódot folytattam emiatt, de idén bejárós lettem). Kedvenc tantárgyaim a magyar és az angol, de inkább az irodalom felé húz a szívem. Kiskoromban sokat gondoltam arra, hogy tanár legyek, főként azért, mert úgy érzem, meg tudnám szerettetni a gyerekekkel az olvasást és szerintem ez lenne a legfontosabb, utána jöhetne a többi. Imádok kávézni, reggelente ez az első dolgom. Rajongok a zipzárokért, a macskákért, a fogszabályzókért és a szemüvegekért. Ha még többet szeretnél rólam megtudni: the angel of the lord >>
| | |
|
Ez itt a chat. Gondolom már rengeteg oldalon láttál ilyet, tehát rengeteg szabályt is láttál már. Én összefoglalnám, hogy tömör legyen és érthető: kultúráltan viselkedj. Ha ezt nem teszed meg, törlöm az üzeneted.
| | |
|
Ez egy amolyan tennivalókkal teli lista. Van köztük néhány fontosabb és nem is annyira lényeges dolog, de muszáj volt őket felírni, nehogy megfeledkezzem róluk.
Beújítani néhány ruhát is
Megnézni a PLL-t elejétől a végéig
Tovább írni a történetemet
Újra megnézni a Szívek szállodáját
Naponta egy - két óra angolozás
Átnézni az idén vett matekot, gyakorolni
Felhívni a matek tanárt, hogy korrepetáljon
Elmenni Tokajba és kikapcsolódni
Megszerezni a Hot Girl első részét
Átvenni a bizonyítványt bár ezt nagyon nem akarom
Olvasni, olvasni és még többet olvasni
| | |
|
|
We do not have time for your blah blah blah |
Mi lett volna, ha...
Tudom, hogy nem szabad ezeken töprengeni, hiszen a múltat nem tudjuk megváltoztatni, de néha... olyan különös belegondolni, hogy mi lett volna, ha. Jelen esetben én most általános iskola hetedik - nyolcadik osztályába mentem vissza, amikor azt hittem nem sok hiányzik ahhoz, hogy kárt tegyek magamban. Miért? Mert bántottak, rettenetesen sokat. Néha tettel és elég gyakran szóban. Azért, mert külsőre nem vagyok egy átlagosnak nevezhető, főként a testalkatom miatt (picit molettebb vagyok). Ha elég sokáig gondolkodom azon, hogy milyen voltam tizenhárom - tizennégy évesen szinte azonnal hallom azokat a mondatokat, amiknek köszönhetően órákon át sírtam és végül megfenyegettem a szüleimet, hogyha nem vesznek ki abból az iskolából, akkor én bizony megszököm otthonról. Nem vettek ki és nem szöktem meg. De, aki azt hiszi, hogy ezzel megúsztam...
A mai napig rémesen szégyenlős és önbizalom hiányos egyén vagyok. Olyan szinten, hogy van amikor a barátaim előtt kezdek el dadogni és remegni, mert egyszerűen félek mások véleményétől. Ha nevetnek, esetleg sugdolóznak a közelemben, az első gondolat, ami megfogalmazódik a kobakomban az az, hogy talán én vagyok a téma. Még most sem tudom teljesen feldolgozni, ha a barátaim közül valaki azt mondja, szeret engem. Mindig csak arra tudok gondolni, mennyi mindent vágtak már a fejemhez. Tudom, hogy mások véleményével nem kell foglalkozni, de mit tehettem volna, amikor egész nap azt hallgattam nem vagyok elég jó?
Ha ezek nem történnek meg velem, vajon milyen lennék most? Vezetnék - e blogot, írnék - e naplót? Kiforrott egyéniségem lenne? Talán több barátom is lenne és nem lennék ennyire visszahúzódó? Vajon akkor is dráma tagozatra jelentkeztem volna...? Nem tudom és soha nem is fogom megtudni. Kevés dolgot bánok az életemben, de azt nagyon is bánom, hogy nem húztam be valamelyik csesztetőmnek. És nem vagyok az erőszak híve.
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó